Újabb szaunaélmény Vancouver belvárosában – Hillcrest

0 comments | Sauna & Health, Hungarian, Canada

Esős vasárnap reggelre virradt februárban (ahogy az évnek több mint 170 napján), és téli punnyadtságom ellenpontozásaként egy barátom nagy győzködésre végül beadtam a derekam, hogy egy közeli szabadidőközpontot válasszak szaunázásom színhelyéül aznapra. Mivel már egy év is eltelt, hogy hasonló létesítménybe betettem a lábam, ezért gondoltam, adok még egy esélyt a dolognak, hátha ezúttal pozitív tapasztalatokkal távozom. Mert ugye a „remény hal meg utoljára”… A Hillcrest Community Centre szintúgy igen nívós helyen fekszik, a millió dolláros birtokok és Vancouver híres egyetemének közelségében.

Számítottam a szuper kedvezményes (6 CAD = 1200 HUF) belépőjegyre, majd a vízben masszívan úszó öltözőn és zuhanyzón túlhaladva irány az út a szauna felé. A szauna ajtaján figyelemfelhívásul a misztikus 13-mas életkori utalás helyett ebben a szabadidőközpontban a 16. életévnél húzták meg a határt, én pedig azon gondolkodom, hogy vajon dobókockával kombinálják-e ki ezeket a számokat. Mindez kiegészítve néhány, hasznosnak szánt „ide írnunk kéne valamit azé’ Józsi!” blődséggel.

„Maximum 10 perces bent tartózkodás.

Idősebbek, egészségügyi problémákkal rendelkezők, illetve terhes nők konzultáljanak orvosukkal, mielőtt használják a szaunát.”

Ha valaki nem ismerte fel magát egyik fent említett csoport tagjaként sem, akkor irány befele.

Örülök azért, hogy a mobiltelefont, fényképezőt ne vigyél be – piktogramot sikerült rányomtatni. Bent vasárnap délelőtt korántsem szokatlan tömeg fogadott, és megszámoltam, 24 vendégből 18-nak bent volt a kis termosza. Sőt, amivel eddig nem volt szerencsém szembesülni, a fölöttem ülő vendég a felső padsorban a hideg – feltehetőleg – vízzel töltött 1 literes termoszát nagy sunggal úgy magára locsolta, hogy mind a mellette ülők, mind én is kaptam belőle bőven. Felszisszenve hátranézek „én bizony nem kértem hideg vizes nyakonöntést”, persze semmi reakció, a kedves vendég szemrebbenés nélkül folytatta a locsolgatást, majd az izzadságának lemosását úgy mindenfelé. Bizonyára nehezére esett megtenni a zuhanyig a távolságot, mely közvetlen a szauna bejárata mellett helyezkedett el.

Mivel nem ő volt az egyetlen termoszból magára locsolgatós, ezért az egész szauna csempézett padlója úszott a vízben, nem beszélve arról a masszív páráról, ami már 1 perc után patakokban folyt le a bőrömről. A szauna 60 fokos melegében inkább egy túlfűtött páradús trópusi kabinban éreztem magam, mintsem egy száraz (!) szaunában. Nem számított hányszor megyek be, nem láttam olyan vendéget, aki törölközőt vitt volna be magával, úgyhogy én gondolatban mindenki alá terítettem egyet. Papucs persze a lábakon maradt padválasztástól függetlenül.

A „köpködni tilos” felhívás az ivókútnál itt is alapvető dekorelemként funkcionált, ez valószínűleg mindenhol kezelendő probléma Vancouverben. Még forogtunk néhány kört a hajtott vadvízben, majd szelíd noszogatásomra („ha nem megyünk most azonnal, én kimegyek és bedobok egy sört”) irány vissza a kocsihoz.

Tanácsom mindazoknak, aki közösségi központokban, szabadidőközpontokban szaunázna egy jót Vancouverben, hogy hiába az alacsony belépőárak, itt bizony 6 dollárért azt kapod, ami valójában egy fillért se ér. Ennyit a közösségi központokról, lássuk, meg tud-e lepné még ez a város.

Livia Evergreen