Álláskeresés Kanadában IV. – Interjúztatás – saját bakik

0 comments | Hungarian, Canada, Career

Az interjúztató sem mindig tökéletes. Minél többet, minél nagyobb volumenben csinálunk interjúkat, mondhatni természetes, hogy néhányszor nem úgy sikerül a dolog, mint ahogy azt eredetileg elképzeltük. Ezek végkimenetele lehet egy nagyon nem professzionális benyomás a pályázó részéről, de lehet ezt humorral is kezelni, elvégre emberek vagyunk, és remélhetőleg ez nem szab gátat egy egyébként gyümölcsöző munkakapcsolatnak.

Íme néhány saját tapasztalatom.

„Ismerjük meg jobban egymást”

Egy kiemelkedő háttérrel, és nagyon jó kommunikációs készségekkel rendelkező, Kanadába kétéves munkavízummal frissen érkező brit fiatalembert volt alkalmam a megelőző telefonbeszélgetésünk után személyesen is fogadni. Már első pillanatban tudtam, hogyha nem leszek elég gyors a kiajánlással, ez a srác egy héten belül fog munkát kapni.

Az interjú közepe táján éppen a számára alkalmas nyitott pozíciókat részleteztem neki, amikor a blúzom legnagyobb ellenállásnak kitett egyik gombja egy nem várt pillanatban szépen megadta magát, és elhagyta eredeti rendeltetési helyét. Ennek megtörténte abban a pillanatban bennem nem tudatosult. A fiatalember nagyon udvariasan köhintett egyet, én meg kérdeztem, hogy kér-e egy pohár vizet. Mondta, hogy nem, minden rendben, úgyhogy folytattam lelkes előadásom. Egy momentummal később – taktikát váltva – az úriember némi szemkontaktust próbálva létesíteni egyéb testrészeimmel igyekezett tudtomra adni, hogy valamire lehet érdemes lenne figyelmet fordítanom. Lepillantottam, és „Oh, basszus. Elnézést!” Felkiáltással türelmét kérve elhagytam a szobát, hogy gyorsan csináljak valamit a ruházati balesettel. Egy sál akadt kezem ügyébe átmeneti megoldásként, hogy lefolytassuk az interjút. Visszatértemkor zavarodottan mosolygott, hát én is. 😀 Bár elhelyezni nem tudtam, mert ő nagyon okosan több fejvadász céggel is interjúzott már addigra, úgyhogy én a tail end-re jutottam, de azóta is jó munkakapcsolatban vagyunk.

„Ha beüt a krach”

Ez egy felettébb kínos szituációként kerekedett ki egy nem túl kedves, fejvadászokat fenntartással kezelő pályázóval folytatott interjú során. Már benne voltunk a javában, amikor derült égből villámcsapásként elkezdtem könnyezni visszatartva valami veszett köhögési ingert. Hát nem sikerült. A köhögés nem hagyott alább, én pedig folyamatosan elnézést kéren, míg már az orrom is folyt, úgyhogy el kellett hagynom a helyiséget. Sajnos a dolog itt nem ért véget, mert a köhögés valamilyen fulladozásba váltott át, és a konyhába kimenenülve próbáltam minél gyorsabban túlleni rajta, bár mindenki hallotta, hogy itt valami nincs rendben. Néhány kolléga kijött hátba veregetni, hátha attól jobb lesz. Nem lett. Persze a pályázó küzdelmemet végig hallhatta. Három bögre víz szupergyors lehúzása és sok mély lélegzetvétel, na meg kb. 15 perc elteltével tudtam folytatni az interjút, bár a hölgyemény nem vette jó néven a dolgot, és néhány perc után be is fejeztük az interjút. Utólag megtudva hörgőgörcsöt kaptam, amit ki tudja, mi váltott ki.

„A klasszikus hiba”

Nehéz és mozgalmas nap első fele volt mögöttem, alig vártam, hogy az otthon főzött ebédemet az irodában elfogyasszam, és nekivágjak a délutánnak. Elégedettséggel konstatáltam magamban, hogy a főzési képességem egy nullától ötös skálán végre a hármas felé konvergál. Délutánra még négy emberem volt beírva, úgyhogy újult energiával és pozitív hozzáállással az ebéd után rögtön neki is álltam. Az interjúkat követően sikeres napot magaménak tudva mielőtt kiléptem volna a munkahelyről, gyorsan meglátogattam a mosdót, ahol a mosolyomat ellenőrizve nem várt meglepetéssel szembesültem…

Az Amazonas őserdője semmi ahhoz képest, amit a fogaim között találtam, és a fejemet fogva, kínomban röhögve lejátszottam gondolatban, hogy miért volt mindenki feltűnően kedves, élénk szemkontaktust tartó az összes interjú alatt. Hát ezért.

Livia Evergreen